Nők sokasága marad egyedül, egy vagy több gyerekkel, egy vagy több tönkrement házasság után és gyakran reménytelennek tűnik egy megalapozott, egyenrangú, mellérendelt viszonyokon alapuló kapcsolat megtalálása.

Pedig ezek a nők szépek, okosak, dolgoznak, megfelelő egzisztenciával rendelkeznek, 40 fölött, amikor már nem elsődlegesen új gyereket szeretnének, hanem felnevelni a már meglévőket, békében, szeretetben, odaadásban. A nagy probléma azonban az, hogy a partnerjelölt az első adandó alkalommal, amikor felelősségvállalásról hall, felveszi a nyúlcipőt és messze rohan. És ezek után jól meg is magyarázza saját gyávaságát és ezer okkal alátámasztja tetteit..

Sok hasonló helyzetben lévő nőt hallgatok meg nap, mint nap… A történet általában hasonló, válás, gyerekelhelyezés, apa nagyjából semmivel nem támogatja gyerekeit, mossa kezeit, hiszen mindenkinek nehéz a lét… Aztán anya beveti magát a munkába, hiszen egyedül 3-4 főt kell eltartania, mikor hazaér tanul, leckét ír, gyerekekkel eltölti az estét, lefekvés után még átnézi a másnapi tennivalókat, összerakja a lakást/házat, esetleg megfőz másnapra és mielőtt elájul a fáradságtól még tanul egy keveset, hogy a már meglévő diplomája mellé valami újat is be tudjon csempészni.

Aztán időről időre eszébe jut, hogy önmaga is élőlény, saját vágyakkal, érzelmekkel, szükségletekkel, és körülnéz az ismerősök között, hátha van olyan, akivel jól esne egy-egy könnyed estét eltölteni… Vagy a cybervilágban próbál társra lelni, de gyakran már annak is örül, ha a pasi helyesen leír egy összetett mondatot és a „jól nézel ki, szeretnék tőled többet is egy csetnél”-en kívül esetleg azt is megkérdezi, hogy van, milyen napja volt… Érzelmekről beszélni teljesen reménytelen, mert erre villámsprint a válasz…

És természetesen magában keresi a hibát, de ez csak részben igaz… Az erős nő sok férfi számára mumus… Ha egy nő szép, csinos, és még az IQ-ja sem negatív, az bizony óriási hátrány a legtöbb férfi számára. Mert anyukájuk van, gyakran nem is csak egy, és szeretőnek egy ilyen kaliberű nő nagy kihívás, kár bele az energia, mert nagy a bukta veszélye… Mi van, ha kiderül, hogy még nem nőtt fel, és fogalma sincs arról, hogyan kell egy Nőt Férfiként szeretni, tisztelni, kényeztetni? És mi van akkor, ha belebukik ebbe?

Általános iskolás fiúkat kérdeztem ma arról, hogy édesapjuk szokta-e őket udvarolni tanítani? 100%-ban nemleges választ kaptam. És arra a kérdésre, hogy honnan tudják, hogy szüleik szeretik egymást is elég zavaros volt a kép. Akkor hogyan van lehetősége egy fiatalnak megérni? Ha a szülei is éretlenek még?

Hol van az a Férfi-generáció, amely büszkén vezeti be fiát a felnőttlétbe? Aki megtanítja arra, hogy, ha megfogan a barátnője, vállalja a tettei következményeit? Van egy kedves ismerősöm, külföldön él. A lánya 16 volt, amikor megfogant, ma a kislánya 8 éves. Szülés után befejezte az iskolát, most újra főiskolára jár, mellette dolgozik, ugyanúgy, ahogy az apja is. A második gyerekük 22, most lesz apa. Saját kézzel építi a házát a kis családjának, mert jön a gyerek… Nappal tanul, délután dolgozik a családjáért… Biztosan az a megoldás, hogy szőnyeg alá seperjük a dolgokat vagy nem nézünk a piros elefántra a sötét szobában? Szerintem nem.

A felnőtté válás első ismertetőjele, hogy vállaljuk a felelősséget önmagunkért. És amig ezt a leckét nem tanuljuk meg fiúk maradunk és kislányok. Csakhogy egy nő férfira vágyik, kisfiúra nincs szüksége a sajátján kívül… Ezért menekül a fiú, ha erős nőt lát. Nem a nő elől fut, önmaga elől. Saját démonai, saját félelmei elől. Csak akkor legalább egyszer vállalja ezért a felelősséget. Magáért, nem másért…