Iskolai előadásaim során gyakran sikerül a jövő generációjával a barátságról, szerelemről, intimitásról beszélgetni. Nagyon izgalmasak azok a beszélgetések, ahol 11-14 évesek fogalmazzák meg egy párkapcsolat esszenciáját, a felemelő szerelem ismérveit. Nagyon érdekes számomra látni azt, hányféle család él, és mennyire változatosan sokszínű az együttélés. Nem is beszélve arról, hogy milyennek látják a gyerekek a barátság és szerelem közötti különbséget.
Mi is a különbség a szerelem és a barátság között? Szerintem a legszembetűnőbb a vágy. A szerelmi és a birtoklási együtt…és nem tudom, melyik az erősebb… Míg az egyik a rózsaszín habokban különféle pozitív tulajdonságokkal, nem létező ruhákkal csodaszépre varázsolja a másikat, a barátságban reális képet látunk partnerünkről, elvárásaink korántsem az irreálisat célozzák. Míg a szerelemben az ideális partnert keressük, a tökéletes férfit vagy nőt, barátságban azt, akivel szívesen töltünk időt, aki hasonlatos hozzánk, aki előtt nem kell megjátszani magunk, aki elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. A szerelemben folyton rettegünk a holnaptól, a jövőtől, a svájci frank hiteltől, az anyóstól, a sógornőtől, a barátság pedig a pillanat megéléséről szól. Most van benne, teljes elfogadással fűszerezve.
Aztán a barátnak jók vagyunk smink vagy hajzselé nélkül, nem kell aggódnunk amiatt, hogy felhívhatjuk-e, ha szükségét érezzük, akkor is, ha utoljára is mi csörögtünk rá. Nincs benne játszma, odafigyelés van és spontaneitás. Ami nagyon meglepett, az volt, hogy a gyerekek szerint a barátban jobban megbíznak, mint a szerelmükben, mert a szerető jön is, megy is, de egy jó barát mindig ott marad… és meg is fűszerezték azzal, hogy szakítás után ráadásul a sértett fél kígyót-békát rákiabál és a legféltettebb titkait kibeszéli, így eszébe sem jut beavatni őt az élete intim részeibe.
Érdekes, nem? Hiszen pont az élet és házastársra menendőről van ez a vélemény, pedig neki kellene abban a kivételes helyzetben lenni, hogy párja minden érzését, gondolatát ismeri kívülről-belülről…És a váratlan helyzeteket vele meg tudnánk élni, az ő vállán el tudnánk sírni a fájdalmaink, és a férfi biztonságos védelemmel körbeölelheti a nőt…
Aztán a barátnál teljesen mindegy a külső, de, ha partnerről beszélünk, már nagyon is igényesek leszünk. Legyen magas, csinos, szexi és izgalmas, érdekes és főzzön jól.. akár férfiról, akár nőről beszélünk. A barát meg legyen mellettünk, vele megbeszéljük a tökéletes partner aprócska, elhagyható hibáit. Kicsit ez olyan nekem, mintha lenne egy legeslegjobb barát, aki az igazi lélek-társ, mellette pedig egy csilli-villi partner, akivel időnként szeretkezünk és a külvilág előtt villogunk vele, legalábbis a gyerekek szerint.
Pedig ha van olyan szerencsénk, hogy a legjobb barátunk szegődhet mellénk életünk párjaként, akkor sokkal könnyebb megtartani a kapcsolatot. Akkor nem kell szégyellni a tökéletlenségünk, nem kell más bőrébe bújni, vagy más szerepét játszani, egyszerűen lehetünk önmagunk, a pozitív és negatív tulajdonságainkkal együtt, de harmóniában, összhangban.
Tehát a barátság extrákkal nem is olyan elvetemült ötlet, hiszen a barátság nagyon mély alapja lehet a szerelemnek, a felhőtlen együttlétnek, az elvárásmentes, hosszútávú kapcsolatnak…v
