„Nem engedte a női büszkesége” – halljuk sokszor. De ez vajon szitokszó, vagy inkább pozitív értelemben használjuk? Egyáltalán, lehetünk büszkék arra, hogy nők vagyunk?

Teljesen elfogadott, ha valaki büszke férfiúi létére, nem is beszélve férfiassága ékéről, míg a nők a sajátjukat gyakran a csúnyájuknak hívják… Hol maradt el a női gerinc az elmúlt évek, évtizedek, évszázadok alatt? Senki ne értsen félre, nem általánosítok, de észrevettem, hogy a nők között sok olyan van, akinek a minimálisnál is alacsonyabb az önbecsülése, holott semmi oka nem lenne rá. Sok nő legalább kétszer annyit dolgozik, mint férfitársai (általában kevesebb pénzért), több diplomájuk is van, sokan egyedül nevelnek gyereket, gyakran nulla támogatással vagy minimális anyagi hozzájárulás mellett, szépek, okosak, talpraesettek – mégis értéktelennek érzik magukat…

Ezek a nők igen gyakran még azt is megkapják, hogy fent hordják az orrukat, és erő feletti áldozatokat hoznak, mert azt hiszik, hogy velük van a gond… Álmaikat, természetüket, önmagukat megtiporva vállalnak egy örök életre szóló maszkot, csak hogy szeretve higgyék magukat. És minden este az éjjeliszekrényre a protézis megüresedett helyére a maszk kerül, ami lassan olyannyira ráég az arcra, hogy le sem lehet már többé venni, idővel felismerhetetlenné válik…

Gondoljuk át azonban egy pillanatra: nem bennünk van a hiba, hanem a társadalomban… Nem a mi készülékünk, az adás hibás… Lehet engem bárminek is nevezni, de aki ismer, tudja, hogy nem az agresszió oldalán állok, hanem annyak a bájos, finom, bölcs, őszinte, csalfa, életteli, vidám, nevetős nőiség oltára előtt, ami még kislánykorunkban megvolt, de valahol az évek során elveszett…

Minél többen éljük meg ezt az erőt, annál látványosabb eredményt tudunk elérni a szociális hálóban. Nézzünk kislányaink szemébe, és emlékezzünk arra a tudásra, amit hordozunk. Húzzuk ki magunkat, és igenis legyünk arra büszkék, hogy nőnek születtünk, nővé váltunk. A női lét pedig csodálatos teljességet tud adni, ha meg merjük élni. Csak mást, mint a férfi teljesség.

Nem jobbat és nem is kevesebbet, csak mást. És pont a mássága a varázsa…
Fogalmam sincs már arról, hogy mennyi minden akartam már lenni az életemben, a fiútól kezdve a jó feleségen keresztül hosszú lenne a felsorolás… egyik sem működött igazán. Amióta csupán csak címkék nélkül Nő vagyok, azóta jó ebben a testben lenni. És mivel én töltöm magammal a legtöbb időt, magamnak felelek meg először is… Mert, ha mindenki megelégszik magával, gerinccel, szeretettel, akkor a másikkal sem lesz semmi baja..

 És én büszke vagyok arra, hogy nőnek születtem, ezúton is köszönöm a szüleimnek és legnagyobb tanítóimnak, gyermekeimnek…