Vége a Karácsonynak, a szeretet ünnepe elmegy egy évre pihenni és maga után hagy egy tonna maradékot, pár mázsa csomagolópapírt, több száz semmire sem használható ajándékot, és sok háztartásban bankhiteleket, hogy a tökéletesség érzése legalább egy-egy pillanatra meglehessen.
Már hetekkel az ünnep előtt sem vágytam egyetlen boltba sem. Az ajándékokat megrendeltem a neten, minimálisan a közvetlen szeretteinknek, mert a szeretet nem a doboz méretétől függ. Az összetartozás, a meghittség, az alázat, a család érzése nem a külső körülmények hozadéka, hanem a belsőé.
És, most is, mint annyi éven keresztül megálltam egy pillanatra a Család fogalmának ízlelgetésén. Mi a Család? Ki a Család? Mi kell ahhoz, hogy Család-érzésem legyen?
Az, hogy egy férfi egyszer magját elhelyezte egy nő méhében, ami aztán kikel és gyermekké válik, csupán biológia. Vagy mégsem? Vagy a tett aranyszínű szála összeköti ezt a két embert egy életen keresztül? A gyermek léte a bizonyíték arra, hogy ez a két ember egykoron bizalmat adott egymásnak, és megosztották egymással a legszentebb terüket, lehet-e ezt később bármikor felülbírálni? Lehet-e pontot tenni egy család térképére vagy egy végtelen fizikai, szellemi és érzelmi halmaz a család, amiben minden apró változás hatással van a teljes egészre? Sorra záporoznak a kérdések, valamennyiszer elkezdek gondolkodni ezen…
Egyik legnehezebben megdolgozott programom az volt, hogy a család a férfi, a nő és a gyerekek… Aztán a mi családunkból kikerült a férfi… Évekig küzdöttem, könnyben, fájdalomban, szenvedésben tocsogva a csonka-család érzésével. Fantomfájásként gyötört éjjel-nappal a társadalmi nyomás, és be kell vallanom, őseim rám hagyott genetikai és morfogenetikai öröksége is. Szinte láttam magam előtt felmenőim rosszalló pillantásait és sajnálattal teli fejcsóválásait…
Aztán a megoldás, a felszabadítás, a láncok elengedése a jövőből érkezett. A fiamtól. Alig múlt 7 éves, amikor leírta, lerajzolta és egy életre a szívembe, lelkembe véste, hogy mi hárman vagyunk egy család. Megdőlt egy hitrendszer, és ezzel együtt az ősi rosszallás is gyengéd, szelíd odafigyeléssé változott…
Aztán láttam olyan családokat, ahol apa-anyával egymás mellett élnek, nulla érzelmi interakció. A gyerekek mellettük, a közösségi oldalaikon tökéletes kép, a gyerek érzelmileg teljesen instabil. Olyan is van, ahol veszekedések, viták, verekedések szépítik a nagy egybeborulásokat… Akkor az a család? Igen, az is az…
Meg mi van a nagyszülőkkel? Mi van azok szüleivel? Ha már nem élnek, akkor már nem tartoznak a körbe? Kiestek?
Karácsonyra töltött káposztát készítettem. Nagymamám sok-sok éve nincs velünk fizikai testében. Minden töltelék tekerésénél éreztem a keze melegét , a jelenlétét. A lelkemben, a szívem lüktetésében, az emlékeimben, a múltamban, amit átviszek a jövőmbe. Akkor most ű a családom része vagy nem? Természetesen az…
Rajzolgatom a családfám. Sok-sok név, sok-sok történet, egybe fonódó mesék sorozata, fájdalmak, szerelmek, könnyek, nevetések egymásutánisága. Ezekből lettem én. Ehhez adódott hozzá annak a férfinek a múltja, aki gyermekeim apja lett. Mert az időben, térben, a szentségben találkoztunk. És a két gyermek, akik a sejtemből, a sejtjéből, a véremből, húsomból, lelkeinkből lettek annak a tökéletes pillanatnak az emlékképei, amikor összeért az ég és a föld, és abban az ősrobbanásban megfoganhattak a csodában.
Számomra a család az egység. Amiben feloldódni, töltődni, szeretni lehet. Ahol sorsok, pillanatok, életek találkoznak, hatással vannak egymásra, és a pillanatok emlékét lezárják az örökkévalóságnak. Végtelen lehetőségek és pillanatok tárháza, aminek sosincs vége. Minden pillanatban alakul, formálódik, kiteljesedik, lüktet és összehúzódik..
A család szentsége keres helyet karácsonykor Betlehemben. Krisztus után több, mint kétezer évvel már nem Betlehem a cél, hanem a szívünk. A tudatos ember életében a család szentsége helyet keres… Őszintén, tisztán, szűzen. Tudjuk-e fogadni? Tudjuk-e őrizni a melegét? Vállaljuk-e a felelősségét az együttlétnek, hiszen nem tudjuk, honnan indul és azt sem, merre tart. A család mezején nincs múlt és jövő. Nincs jó és rossz. Egység van, egyensúly, harmónia és béke, csomagolópapír, banki hitelek és tonnányi szemét nélkül….
